Akinek ajánljuk

A ház Rátok vár!



A házat olyan fiatal pároknak, illetve kisgyermekes családoknak ajánljuk, akiknek fontos, hogy alacsony rezsiköltségek mellett, nyugodt, kellemes, kertes környezetben élhessenek. A gyermekek bölcsődei ellátástól egészen a középiskolai tanulmányok elvégzéséig lehetőség van itt  helyben. A kedvező közlekedési feltételek  adottak akár egy budapesti munkahelyre történő bejáráshoz.

 



Ajánljuk továbbá olyan nyugdíjasok számára, akik idős éveiket  elérhető bérleti díjért egy kis házban, vidékies hangulatú zöldövezetben szeretnék élni. A házhoz tartozó parkosított kert alkalmas az unokák feledhetetlen játszadozásához, egy rövid séta megtételével pedig már a belváros különféle szolgáltatásai is igénybe vehetők.

Kényelem és biztonság elérhető áron!







Összegyűjtöttünk néhány véleményt, amelyet rendszeresen hallunk a házat kereső fiataloktól és nyugdíjasoktól.

„A budapesti egyetemi évek után, feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy élhető környezetben, de a fővároshoz közel szeretnénk  lakni. Elvágyunk a panelrengetegből és  egy kis kertes házat keresünk megfizethető bérleti díjért. A jövőnket a családdal zöld környezetben képzeljük el.” - házat kereső fiatal pár véleménye

„Elegem van a nagyvárosból, szeretném ismerni a szomszédjaimat, napi kapcsolatban lenni  a közvetlen környezetemmel, tartozni egy közösséghez, de az imádott munkám sem szeretném feladni a fővárosban. Olyan helyet keresek, ahol a vágyaim teljesülnek és meg is tudom fizetni.”- 30 év körüli  fiatal véleménye




„Csendre és pihenésre vágyunk egy Budapest közeli kis házban, távol a nagyvárosi forgatagtól. Fontos, hogy a nyugdíjunkból fenn is tudjuk tartani. Hosszú évekig csak egy kis közös kertünk volt a szomszédokkal, mára viszont sajátra vágyunk, ahol hobbi kertészkedhetünk és az unokák is szabadon játszhatnak. Az egészségügyi ellátáshoz és bevásárláshoz sem akarunk sokat menni.” 65 év feletti nyugdíjas házaspár